Armstrong-saga: Lance előre menekül?
Armstrongnak tetszik az útvonalterv, de ez kit érdekel most?
Lelkesen kommentálta a Tour de France kerékpáros körverseny jövő évi útvonaltervét Lance Armstrong, ám ez nem túlságosan hatotta meg a viadal főszervezőjét, aki szerint se nem rossz, se nem jó, ha az amerikai nyeregbe ül a Tour-on.
2008.10.23 10:51Dechert Áron, ma.huMost éppen annak a jövő évi Tour-nak az útvonalát elemzi Armstrong, amin lehet, hogy el sem indul. Most már nem telik el hét úgy, hogy a dopping szele által megérintett Lance barátunk ne szerepelne valamilyen téma kapcsán a médiában.
Nehezen hihető, hogy nem tudatos az amerikai kerekes elmúlt időszakban folytatott kommunikációs stratégiája.
Teljesen evidens ugyanis, hogy minél nagyobb felhajtást generál maga körül Armstrong, annál jobb pozícióba kerül amikor arra kerül sor: indul-e vagy sem a francia körversenyen, és amennyiben igen, akkor jó előre „befogja” a száját azoknak a bírálóknak, akik meg vannak győződve arról, hogy Armstrong doppingolt.
"Meglep a 2009-es Tour programja, tetszik az újító szándék és az érdekes útvonal - tudatta közleményben a viadal korábbi hétszeres győztese a jövő évi viadal szerdai bemutatója után.
- A Monte-Carlóból induló 15 km-es egyéni időfutam, a visszatérés a csapatidőfutamhoz, az általam kedvelt helyszínek, így a Mont Ventoux újbóli felbukkanása, mind-mind olyan változtatás, aminél kedvezőbbet nem is remélhettem."
Armstrong szeptember 9-én jelentette be, hogy három év kihagyás után visszatér, és jövőre szeretné nyolcadik alkalommal is megnyerni a világ legjelentősebb körversenyét, később azonban úgy nyilatkozott, hogy az olasz körversenyen, a Giro d,Italián szerepel, és az lesz az egyetlen háromhetes viadala 2009-ben.
Szóval variál és taktikázik Armstrong, ami érthető, hiszen egyre több birálűja van, akik nem támogatják a visszatérését, lévén meg vannak győzö
Az útvonal bemutatása alkalmával Christian Prudhomme versenyigazgató az amerikai kerekes szerepvállalásának lehetőségét nyitva hagyta, amikor úgy fogalmazott: Armstrongnak kell eldöntenie, hogy részt vesz-e a Tour de France-on, s hozzátette, hogy a Tournak se nem jó, se nem rossz, ha az amerikai sztár indul.
"Nem szeretnék további alapanyagot adni egy hosszúra nyúló történethez. Kivételes személyiségről van ugyan szó, de a Tour rajtjánál mindenki egy vonalból indul" - mondta.
Johann Bruyneel, az Asztana csapat vezetője ugyancsak szerdán úgy nyilatkozott, nem zárható ki, hogy a velük szerződésben álló klasszis ott lesz a franciaországi viadalon:
"Jelenleg ötven százalék az esélye, hogy Lance elindul a Touron. Meglátjuk, hogy fizikailag megfelelő állapotban lesz-e, sportemberi szempontból nincsenek kétségeim.
Maga a kerekes a közleményében arra utalt, hogy keresi a kontaktust a szervezőkkel. "Nem kevés feszültség, nézeteltérés volt korábban a szervezőkkel, de tisztában vagyok vele, hogy a lebonyolításért felelős ASO cég igazgatásában történtek változások.
Csak azok a fránya fanyalgók, azok ne lennének, nemde Lance...?
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



