Átvette a vezetést a Palik-Darázsi páros

Belendültek! - Palikék a legjobb helyről indulnak!

Átvette a vezetést a Prohun 500-on a Palik László, Darázsi Gábor páros! Az országos tereprali-bajnokság éllovas duója az ötödik helyről vágott neki a Gyula környéki viadal szombati szakaszainak, ám a technikás pályákon remekül versenyzett, így a legelőkelőbb pozícióból várhatja a vasárnapi rajtot.

2008.07.27 10:23Palik Racing Team

A szervezők változtattak a programon, az eredetileg tervezett három szelektívet „széttördelték”, így összesen öt szakaszt, körülbelül háromszáz kilométert kellett teljesítenie a mezőnynek.

Az ilyen napra mondják azt, hogy tökéletes – nyilatkozta Palik László.Reggel még elég nagy volt a sár, ám a folytatásra felszáradt a latyak, ezért ideális körülmények között zajlott a küzdelem.

A srácok szenzációs munkát végeztek, kiválóan összerakták a Nissant, semmi gondunk nem volt vele, kifejezetten élveztük a száguldást.

A pilóta azért leszögezte, nem akar túl sokat foglalkozni a szombati eredményekkel, hiszen vasárnap még komoly erőpróba vár a résztvevőkre.

Óriási hiba lenne, ha elhinnénk, hogy már nyertünk – folytatta Palik. – Továbbra is a maximumot kell nyújtanunk, hiszen rendkívül technikásak a pályák, folyamatos koncentrációt követelnek. Mindig csak a következő feladatra összpontosítunk, de természetesen bízunk benne, hogy sikerül megtartanunk a pozíciónkat.

A verseny – nem hivatalos – állása:

1. PALIK LÁSZLÓ, DARÁZSI GÁBOR (NISSAN) 3:33:13 ÓRA, 2. Korda Erik, Tóth György (Nissan) 8:01 perc hátrány, 3. Fazekas Károly, Horn Albert (BMW) 18:18 p h.

Prohun 500, az országos tereprali-bajnokság negyedik futama (Az össztáv 722,3 kilométer, a szelektív szakaszok hossza 572,9 km) 6. szelektív szakasz (vasárnap) 41,7 kilométer 7. szelektív szakasz (vasárnap): 116,4 kilométer 8. szelektív szakasz (vasárnap): 124,8 kilométer.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.