Sikeres kaland Romániában
A Palik László, Darázsi Gábor duó megnyerte az Eurocarpaticát
Remekül sikerült a Palik László, Darázsi Gábor páros romániai "kalandja". A Palik Racing Team egysége majd' félórás előnnyel megnyerte a Baja Eurocarpaticát, az országos tereprali-bajnokság erdélyi futamát, s így megerősítette vezető helyét a hazai pontvadászatban.
2008.07.02 19:57ma.huAz ob-futam utolsó napján sem veszített lendületéből a duó. A vasárnapi mindkét szelektív szakaszon a legjobb időt érte el, így megismételve tavalyi sikerét, idén is az összetett értékelés első helyén végzett. – Tökéletes versenyünk volt – mondta elégedetten Palik.
"A hét szelektív közül hatszor abszolút időt autóztunk, mindössze egyszer voltunk másodikak. A srácok tökéletesen összerakták a Nissant, Gabi hiba nélkül navigált, tényleg elégedettek lehetünk. A vasárnapi két szakaszon már valamelyest a kocsival is spóroltunk, nem vállaltunk felesleges kockázatot, de így is növeltük az előnyünket. Örülünk az eredménynek, hiszen megerősítettük vezető pozíciónkat a hazai bajnokságban. A pilóta és navigátora nem sokat pihenhet, hiszen hamarosan már a spanyol Világkupa-viadalon áll rajthoz. "
Nem csak a magyar, a nemzetközi sorozatban is szeretnénk jól szerepelni, úgyhogy már a Vk-viadalra készülünk – folytatta Palik. – Az a célunk, hogy mindkét szériában maradandót alkossunk.

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



