Korláton, lovon és talajon is sikert arattak
Torna, szerenkénti OB: Böczögő tarolt, Hídvégi remekelt
A tegnapi két összetett bajnok, Böczögő Dorina és Hídvégi Vid volt a legeredményesebb a tornászok szerenkénti országos bajnokságán.
2010.09.05 19:50ma.hu - Fotó: MTI - heraklesz.huA nőknél Böczögő Dorina, a férfiaknál Hídvégi Vid volt a legeredményesebb a Magyar Torna Szövetség 125 éves rendezvénysorozatának jegyében megtartott országos bajnokság szerenkénti döntőiben. A férfiaknál az összetett bajnok Hídvégi Vid korláton győzött, lovon, talajon és gyűrűn második lett, ezzel a szerenkénti ob legeredményesebb férfi versenyzője lett.
A nyújtóra elfáradt, ugráson nem is indult. A legjobban most is lólengés sikerült, Kovács István vezetőedző szerint, ha teljesen rendbe jön könyöke, nem lesz gond 6.5 kiinduló pontú gyakorlatot produkálnia. Kifejezetten jól szerepelt Mihók Ádám, aki a talaj arany mellé, még két ezüstöt és egy bronzot is begyűjtött.
A lólengést természetesen a négyszeres Európa-bajnok Berki Krisztián nyerte, aki a vezetőedző tájékoztatása szerint 6.6-ból indította gyakorlatát, a lendületes, nagyon jó kezdés után a közepén korrigálnia kellett, ez kivett belőle egy kis erőt, így a végét túlhúzta.
Összességében nagyobb rontások nem voltak a szerenkénti bajnokságon, mindenki jó hozzáállással versenyzett. Kihirdetésre került az 1. vb-válogató eredménye is, vezet Hídvégi.
A 2. válogatóra Tatán, szeptember 18-án kerül sor, a két verseny helyezési pontjai alapján az első három versenyző automatikusan tagja a vb-csapatnak, míg további 3 főt Kovács István jelöl az októberi rotterdami vb-re.
A következő 2 hétben a férfi válogatott Tatán készül, csütörtökön Hídvégi, Nyers és Marján elutazik a genti Világkupára. A nőknél az olimpikon Böczögő Dorina valamennyi szeren diadalmaskodott, igaz talajon Csillag Tündével holtversenyben.
Az összetett bajnok ma felemáskorláton remekelt, gerendán már elmúlt az összetettben tapasztalt bizonytalansága, ugrását most könnyítette.
Fotó: heraklesz.hu
Talajával kevésbé volt elégedett, mivel rontott. Draskóczy Imre vezetőedző szerint Böczögő mellett Csillag Tünde is nagyon jól tornázott, míg Tóth Renáta kicsit rosszabb formában volt. Divéky Luca a végére elfáradt, de kiegyensúlyozott képet mutatott.
A női válogatott Budapesten készül tovább, Böczögő, Tóth és Divéky csütörtökön a genti Világkupára utaznak. A 2. vb-válogatóra szeptember 18-án kerül sor, a két vb-válogató helyezési pontjai alapján az első négy automatikusan tagja a vb-csapatnak, míg 2 versenyzőt a vezetőedző jelöl ki.
Altorjai Sándor, a MATSZ-főtitkára is elégedett volt a 125 éves ünnepi rendezvénysorozat jegyében lebonyolított országos bajnoksággal, kiemelte, milyen jó volt látni, hogy a versenyzők mennyire szurkolnak egymásnak.
A főtitkár azt is megjegyezte, nemcsak az úszók nem kaptak jutalmat teljesítményükért, hanem Berki Krisztián sem kapta még meg a tavalyi vb-ért járó jutalmat az államtól, és más sportágakban több versenyző is hasonló cipőben jár.
Hídvégi Vid úgy nyilatkozott: "Úgy érzem, ez a mai szerenkénti OB jó megkoronázása volt a tegnapi napnak. Egy kicsit nehezebben mozogtam, mint tegnap, a melegítés sem ment olyan jól. Legjobban most is a lóval vagyok megelégedve, a végére, a nyújtóra egy kicsit elfáradtam."
Kovács István, férfi vezetőedző: "Láttam jó gyakorlatokat, Hídvégi Vid például jól szerepelt, a lovával kifejezetten elégedett vagyok, az állóképessége is megfelelő. A többiek vegyes képet mutattak, volt, aki meglepően jól szerepelt az elmúlt időszakhoz képest, így szimpatikusan tornázott Mihók Ádám. Berki Krisztián nagyon lendületesen kezdett lovon, aztán a végén rontott, de a vb-ig még van időnk korrigálni."
Böczögő Dorina: "Nagyon örülök, hiszen utoljára 2006-ban tudtam nyerni összetettben és utána valamennyi szeren. A felemáskorláttal kifejezetten elégedett vagyok, sokan mondták is, hogy már régen nem láttak ilyen gyakorlatot tőlem. Egy elemet könnyítettem az ugrásban, így örülök, hogy itt is nyertem."
Draskóczy Imre, női vezetőedző: "Böczögő Dorinával nagyon elégedett vagyok, Csillag Tünde is nagyon jó képet mutatott. Sajnálom, hogy Gombás Laura nem tudott indulni, mivel tegnap megnyomta a lábát, nagyon számítok rá a vb-csapatban" - nyilatkozta az edző.
Az OB eredménye:
Talaj
1. Mihók Ádám BHSE 14.700
2. Hídvég Vid KSI SE 14.300
3.Marján Péter BHSE 14.050
Lólengés
1. Berki Krisztián UTE 15.450
2. Hídvég Vid KSI SE 15.000
3. Kállai Zoltán KSI SE 14.150
Gyűrű
1. Kovács Attila BHSE 14.350
2. Hídvég Vid KSI SE 14.050
3. Kállai Zoltán KSI SE 13.900
Ugrás:
1. Marján Péter BHSE 15.150
2. Mihók Ádám BHSE 14.350
3. Nyers Csaba KSI SE 14.100
Korlát:
1. Hídvég Vid KSI SE 14.800
2. Mihók Ádám BHSE 14.200
3. Nyers Csaba KSI SE 14.000
Nyújtó:
1. Tálas Bence UTE 14.350
2. Nyers Csaba KSI SE 14.100
3. Mihók Ádám BHSE 13.850
Az 1. vb-válogató eredménye (szombati versenynap alapján):
1. Hídvégi Vid 31 helyezési pont
2. Czingli László 27
3. Kállai Zoltán 18
Női szerenkénti ugrás:
1. Böczögő Dorina TC Békéscsaba 13.825
2. Csillag Tünde Delfin SI SE Szombathely 13.425
3. Nagy Orsolya Postás SE 12.975
Felemáskorlát:
1. Böczögő Dorina TC Békéscsaba 14.500
2.Lónay Hajnalka TC Békéscsaba 12.700
3. Tóth Renáta FTC 12.400
Gerenda:
1. Böczögő Dorina TC Békéscsaba 14.150
2. Tóth Renáta FTC 13.050
3.Lónay Hajnalka TC Békéscsaba 12.800
Talaj:
1.Csillag Tünde Delfin SI SE Szombathely 13.400
1. Böczögő Dorina TC Békéscsaba 13.400
3. Tóth Renáta FTC 13.300
Női junior :
Ugrás:
1. Divéky Luca KSI SE 13.150
2. Mitykó Szabina TC Békéscsaba 13.075
3. Redl Roxána Delfin SI SE Szombathely 12.825
Felemáskorlát:
1. Divéky Luca KSI SE 13.700
2. Redl Roxána Delfin SI SE Szombathely 12.600
3. Csiszár Evelin TC Békéscsaba 10.700
Gerenda:
1. Mitykó Szabina TC Békéscsaba 13.000
2.Csiszár Evelin TC Békéscsaba 12.950
3. Divéky Luca KSI SE 11.900
Talaj:
1. Mitykó Szabina TC Békéscsaba 13.200
2.Csiszár Evelin TC Békéscsaba 12.400
3. Divéky Luca KSI SE 12.000

Meggyel nem piskóta!
Ha szeretjük a piskótával készülő süteményeket, remek ajánlat lehet a meggyes piskóta egy kellemes délutáni teázáshoz, kávézáshoz.
Többszöröse folyt be az aukción a vártnak
Liz Taylor javai 183 millió dollárt értek
Beckhamné előállt a 2012-es kollekcióval
Képek - Össze se tudnánk keverni: íme Victoria szemüvegei
Elklészültek az aranyozott szobrok
Az Oscarok már Hollywoodban vannak
"Hülyeséget mondtam" - szó sincs rasszizmusról
Megbánta a négerezést a parfümgyáros
Iris van Herpen bizarr cipőkkel rukkolt elő
Képek - Egek! A nők mostmár fogakon is járnak?
Naomi Watts kapta meg a főszerepet
Oscar-esélyes színésznő alakítja Diana hercegnőt a vásznon

Nem kell nekik mentőöv - ezrek vonultak utcára Görögországban
Görögország több nagyvárosában ezrek tüntettek szombaton a kormány által hajnalban jóváhagyott gazdasági mentőcsomag, az EU-val és az IMF-fel kötött megállapodás ellen tiltakozva.
A csőd szélén
Eladósodott ország: "az MSZP tehet róla"
Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Bomlófélben
Minden összeomlik: lemondás-cunami Görögországban
Ők szóltak
Lezuhant a Malév: nem károgni akart az ÁSZ
Megáll az ország
Tovább sztrájkolnak a görögök
Még egyszer átvizsgálják a Városháza helyzetét
Tarlós: Budapest takarékoskodik

Jól vagyok, jól vagyok! - és tovább is élsz?
Tovább élsz, ha azt mondod: kitűnő egészségnek örvendsz? Kutatók szerint ha "reklámozzuk" saját jóllétünket, az valóban meghosszabbítja az életünket.
Szerencsésnek érezhetjük magunkat!
Elégedettek a magyarok a párjuk kényeztetésével...
Nem változik semmi a cukorbetegség esetén sem
Nem hízik el a gyerek, ha soká szoptat az anya?
Napi horoszkóp - 2012. február 11.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
A szívproblémákat az apától örököljük?
A férfiak inkább az apjuktól félhetnek, ha szívről van szó
Nem fegyelmezési gondról van szó
Segítség kell: a gyerek nem növi ki az ágybavizelést!
Házi gyógymódokkal enyhítsünk a tüneteken
Influenzásan terhesen? Így kúráljuk magunkat!

Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
A Tükör és füst Neil Gaiman azon kis számú művei közé tartozik, amelyekért kivételesen semmilyen rangos irodalmi díjat nem kapott, viszont ettől még semmiben sem nyújt kevesebbet azoknál, amelyekért igen.
A 6. hét
Megvannak a lottószámok - a négyes is jól fizet
Nincsenek politikai vonatkozásai?
"Nincsenek halott kisbabák": a Berlinaléra megy Angelina Jolie háborús drámája
HELLBOY 3. - A leláncolt koporsó és más mesék
Harmadjára akaszt bajuszt a túlvilággal a pokolfajzat
Író, zenekritikus, Kosztolányi unokatestvére
125 éve született a morfinista modernista
Bővült a rajzfilmstúdió
3D-s műhelyben varázsolják a mesét Kecskeméten
Az utolsó pillanatok
Bieber-bajok: nagyot robbanhat a Grammy-gála

Halál a 42-esen - Cserbenhagyta áldozatát a gázoló
Elmenekült annak az autónak a vezetője, aki csütörtök este egy gyalogos férfit gázolt halálra a 42-es számú főúton Berettyóújfalu és Mezőpeterd között; a cserbenhagyót a rendőrség keresi.
Irány a tömegközlekedés
Szmogriadót rendeltek el Székesfehérváron
Megállásra kényszerítették a személyautót
Fekete terepjáró és símaszk: rablás a XVIII. kerületben
Vagyonosodási vizsgálattól tartanak
Egyre több olasz válik meg luxusautójától
Megcsúszott a jeges úton az autó
Buszt előzött volna: a tűzoltók vágták ki a roncsból
Hárman megsérültek
Sziréna nélkül zúgott bele a rendőrautó a civilbe
Nem tervez elbocsátásokat az Opel
Sosem kop el: nem zár be az autógyár?

Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
A Compact Disco és a Sound of Our Hearts című dal képviseli Magyarországot a májusi bakui 57. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Nem tért vissza
Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
17 ember vált otthontalanná
Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Vasárnaptól mentesít
OKF: munkába áll a fővárosi jégtörő
Farkas János háza ég
Lángokban áll a a cigányvajda háza Gyöngyöspatán
A déli partról indult
Hőkamerával keresik az eltűnt korcsolyázót a Balatonon
Brutális erőszak
Összeverte a szüleit, rátámadt a rendőrökre, a mentőben meghalt
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:29 Téli levest nyári babbal
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:19 Az életéért alkudozik a fiú a trollal - Hófehérke gyanús, hogy vért iszik
- 22:47 Sound of Our Hearts: a Compact Disco képviseli az országot
- 22:39 Eltűnt a szem elől - nyoma veszett a balatoni korcsolyázónak
- 22:32 Bácsi Péter és Szabó Martin aranyérmet bírkózott
- 21:57 Leégett a gyöngyöspatai cigányvajda háza
Otthon CentrumIngatlan tanácsadó
Otthon CentrumMűszakvezető
Adecco Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - FARSANG 2012 szállás, Valentin-nap szállás, TÉL szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, Március 15. szállás
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Busójárás Mohácson, Valentin-napi programok, Húsvéti programok, Még több belföldi program>>
- Nyereményjáték: wellness hétvége
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Meghallgatta Navracsicsot az Európai Parlament2012.02.12 07:15
- Miért vesztes nép a magyar?2012.02.12 06:57
- Szerepelni akar a Jobbik - Pörzse az Európai Bizottsághoz fordul2012.02.12 01:46
- Heves magyar reakciók: elképedt az amerikai politológus a kuruckodáson2012.02.12 01:34
- 15 milliárdos mutyit talált a Mávnál Budai2012.02.12 01:13
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



