Ismeretlen tettesek ellen tettek feljelentést
Bundabotrány: kilencpontos az MLSZ intézkedési programja
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetősége kilenc pontban határozta meg a bundabotránnyal kapcsolatos elsődleges intézkedéseket.
2009.12.01 16:57MTI - Fotó: MTIA szervezet keddi sajtótájékoztatóján többek között elhangzott: Helmeczy László alelnök felkérte a Nemzeti Nyomozó Irodát és az Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, hogy a bűncselekmények felderítésében járjanak el. Helmeczy elmondta: ismeretlen tettesek ellen háromoldalas büntető feljelentést tettek, amelyben több mérkőzés is szerepel, ezek közül kettő olyan, amelyet sárga, illetve piros jelzéssel illetett az európai szövetség (UEFA) úgynevezett monitoring rendszere.
"Nem szeretnék nyilatkozni a részletekről, hiszen ha elmondanék valamit ezekről a találkozókról, akkor mindenki könnyedén kitalálhatná, melyekről is van szó" - fogalmazott Helmeczy. Hozzátette: az ténykérdés, hogy itt az alvilággal állnak szemben, így a nyomozóknak kell megtenniük a szükséges lépéseket. A sportvezető elmondta: arra kérte az illetékeset, amennyiben egy futballistáról, sportolóról kétséget kizáróan bebizonyosodik, hogy részese volt valamelyik ügynek, akkor azonnal értesítsék az MLSZ-t, hiszen ez esetben sportfegyelmi eljárást kezdeményeznek.
Az MLSZ intézkedései között az is szerepel, hogy létrehoztak egy telefonvonalat (577-95-35), valamint egy elektronikus elérhetőséget (info@mlsz.hu), amelyekre folyamatosan várják az üggyel kapcsolatos bejelentéseket. "Természetesen ezekkel az intézkedésekkel még nem zártuk le az ügyet, a neheze még csak most jön - mondta Kisteleki István, az MLSZ elnöke. - Csakis összefogással, együttműködéssel érhetjük el, hogy tiszta legyen a játék. A múltbéli eseményeket a megfelelő intézkedéssekkel, retorziókkal büntetjük majd."
A kilenc pont között szerepel az is, hogy felkérik Vajda Györgyöt, a Nemzeti Sport című napilap újságíróját: bocsássa az MLSZ rendelkezésére azt az általa korábban említett listát, amely fontos adatokat tartalmazhat az esetleges bűncselekményekkel kapcsolatban. Vágner László, a Játékvezetői Bizottság elnöke saját területét vizsgálja majd át, de górcső alá veszik az elmúlt években zajlott átigazolási ügyeket is. Újságírói kérdésre Kisteleki kitért azokra a utánpótlás-válogatott mérkőzésekre is, amelyekkel kapcsolatban az elmúlt napokban a sportnapilapnak több futballista is nyilatkozott.
A sportvezető elmondta: sem a szerbektől elszenvedett 8-0-s, sem a walesiektől elszenvedett 4-1-es vereséget követően nem kapott olyan információkat a szakvezetők hivatalos jelentésében, amelyek okot adtak volna a gyanúra. A bochumi államügyészség két hete jelentette be, hogy a gyanú szerint kilenc ország - köztük Magyarország is - érintett a legújabb futballbotrányban, amely szakértők szerint földrengést okozhat az európai labdarúgásban.
A botrány felgöngyölítésében a hírek szerint kezdettől fogva közreműködik az európai szövetség (UEFA) is. Az UEFA a múlt héten közölte: bundázás gyanúja miatt tovább vizsgál hét nemzetközi kupatalálkozót - többek között a Fenerbahce-Budapest Honvéd Európa Liga-selejtezős párharc július 30-i első, isztambuli mérkőzését (5-1) -, s öt klubot, köztük a Honvédot nevezte meg érintettként. A Süddeutsche Zeitung ugyancsak múlt héten számolt be arról, hogy értesülésük szerint áprilisban és májusban játszottak két olyan magyarországi labdarúgó-mérkőzést, amelyek érintettek a megvesztegetési botrányban.

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Sikertelenül próbáltak meg kirabolni egy balatonszepezdi pénzváltót péntek délután.
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
Pótlóbuszok közlekednek
Villamos gázolt el egy gyalogost Zuglóban
20 fős csapat 8 órán át dolgozott a feladaton
Falat kellett bontani a 4 mázsás kamasz kiszabadításához
Nemzeti kegyhely: milliós lopás
Ájtatosság helyett lopni ment a szentkúti kegyhelyre
Egymillió forint az értéke
Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:57 Egy iszlamista jelölt és egy volt Mubarak-miniszter jutott a második fordulóba
- 7:46 Uniós támogatással újultak meg a munkaügyi kirendeltségek
- 7:29 Nem lehet csigalassúsággal enni ezt a marcipánost
- 7:26 Patthelyzet a görög pártok támogatottságában
- 0:14 A kis Gigi nagy napja
- 0:02 Guardiola kupagyőzelemmel búcsúzott a Barcelonától
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
Black Ice Kft.Értékesítő
Nogea Life Kft.Extrém programozó
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 00:14
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.26 00:02
- A biblia2012.05.26 00:00
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 23:58
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 23:52
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



