Négy csapat küzd a Kupáért

A Győr a favorit a női kézilabda Magyar Kupában

A Bajnokok Ligájában elődöntős Győri Audi ETO KC mellett a DVSC-Aquaticum, a Kiskunhalas-Bravotel és az NB I/B-ben listavezető Újbuda lesz ott a Duna Takarék női kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjében szombaton és vasárnap, Győrben.
2009.04.01 18:07, MTI

A párosítás szerint a nyitónapon a Debrecen a Kiskunhalassal, míg a Győr az Újbudával csap össze a másnapi döntőbe jutásért. A szakemberek a címvédő és házigazda Győr végső sikerét valószínűsítik.

"Fontosnak tartjuk, hogy hazai pályán, győzelmekkel háláljuk meg szurkolóink bizalmát" - mondta Kiss Lajos győri szakosztályvezető.

A másodosztályú Újbuda célja a tisztes helytállás, de ha a harmadik - vagy annál jobb - helyen végeznek a hétvégén, akkor valamelyik nemzetközi kupában is elindulhatnak a következő szezonban. "Büszkék vagyunk rá, hogy NBI/B-s csapatként bejutottunk a négyes döntőbe" - mondta Bács Márton, a klub alelnöke - "A korábbi Goldberger SE alapjaira építettük fel az együttest, azzal a céllal, hogy feljussunk az NBI-be. Tisztában vagyunk az esélyeinkkel, de természetesen minél jobb eredménnyel szeretnénk zárni a hétvégét."

Baranyai Antal, a debreceniek ügyvezető igazgatója döntőbe jutást vár együttesétől: "A végső győzelemért minden bizonnyal a Győrrel kell majd megküzdenünk, így a fináléban nem mi vagyunk az esélyesek, ám igyekszünk megnehezíteni a házigazdák dolgát."

A Győr - amely a magyar bajnokság alapszakaszát már megnyerte - egy héttel ezelőtt bajnoki mérkőzésen fölényes, 37-24-es sikert aratott a Debrecen ellen.

print cikk nyomtatása
comment Szólj hozzá!

Kapcsolódó írások:

Női kézilabda NB I - A Győr az alapszakaszgyőztes BL: győzelemmel csoportelső a Győr

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés

Vár rád az 50 000 $ összdíjazású Everest Poker Magyar Kupa (x)

Regisztrálj, és játssz online, kizárólag magyar játékosokkal a garantált 50 000 $ összdíjazásért! Kupadöntő élőben, Budapesten!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.