Marian Cozmának ajánlották...
Bravúros győzelem! - 28-26-ra nyert az MKB Veszprém az Ademar León ellen
Marian Cozma meggyilkolása utáni első mérkőzésén 28-26-ra nyert az MKB Veszprém a vendég spanyol Ademar León ellen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének vasárnapi nyitófordulójában.
2009.02.15 18:40MTI - Fotó: MTIFérfi BL, középdöntő, III. csoport, 1. forduló:
MKB Veszprém - Ademar León (spanyol) 28-26 (14-13)
Méltóságteljes megemlékezés után következett a mérkőzés, amelyen a Veszprémnek mindenképpen fontos volt győznie ahhoz, hogy maradjon esélye a negyeddöntőbe kerüléshez.
A magyar csapat a középdöntőbe két pontot hozott, de úgy, hogy az összevetésben rosszabbul állt, mint a német Flensburg-Handewitt, ráadásul vasárnapi ellenfele, a León egy-egy győzelemmel és döntetlennel, azaz három ponttal érkezett ebbe a szakaszba.
Eleinte felváltva estek a gólok, egyik csapat sem tudott élni emberelőnyével. A barátság nem tartott sokáig, a 11. percben Peric kapus és a büntetőterületre berepülő Sarmiento kis híján ölre ment ütközésük után.
Eklemovics remekül irányított, emellett nagy gólokat lőtt, a védőfal pedig jól sáncolt, így a 20. percben 11-7-re vezettek a hazaiak.
Ekkor jöttek a szokásos cserék, a spanyoloknál pedig időkérés következett az akadozó támadásvezetés miatt. Aztán a veszprémi játékmester külön őrzőt kapott, ennek nyomán megtorpant a vendéglátó együttest, Mocsai Lajos vezetőedző időkéréssel próbálta javítani a helyzeten.
Az Ademar sorozatban négy gólt szerzett, ezzel a szünetre egygólosra csökken a veszprémi előny.
A fordulás után jött az egyenlítés is, majd Ilyés kiállításakor a fordítás (39. perc: 17-18). Gödörben volt a magyar bajnok, ám még így is sportszerű maradt.
Az egyik lövés után nem tudták a cseh bírók, hogy kiről ment ki a labda, de Peric jelezte: róla pattant oldalra, így támadhat a León. Perez újra lendületet adott a többieknek, aztán jött az elmaradhatatlan hát mögött dobott Gál-gól és a légtérbe fújt puszi.
A kiállított Bicanic még egy nézővel is összeveszett, majd követte őt Carou. A kettős emberelőnyben 23-20-ra módosult az állás. A vendégek kapusa miatt nem lehetett megnyugodni, látványosan védett, így a hajrá is izgalmasan alakult.
Az 57. percben, 27-24-nél időt kért az Ademar, ám csak szorossá tudta tenni a csatát, a pontszerzés nem sikerült neki. A lefújás után Cozma nevét skandálta a hatezres publikum, melyet valamennyi pályára lépő - könnyeivel küszködő - játékos megtapsolt.
A nagy kivetítőre az elhunyt arcképét vetítették, a csarnokban lévők egy trombitás közreműködésével elénekelték a magyar himnuszt. Ezt követően a kézilabdások körbementek, és pacsiztak az első sorokban lévő nézőkkel. Mocsai Lajos minden játékosának megköszönte a teljesítményét.
"Most megtudtuk, hogy ezek a játékosok igazi hősök. Társuk elvesztése után volt tartásuk, így felülmúltuk a Leónt. A mai győzelmet Mariannak ajánljuk" - fogalmazott a mester. A Veszprém jövő vasárnap Montpellier-ben lép pályára. A kvartettből az első két helyezett jut a negyeddöntőbe.
A csoport másik mérkőzésén a francia Montpellier nyert a Flensburg ellen, így - a hozott eredményeket is figyelembe véve - a Veszprém ugrott az élre.
Eredmény:
Montpellier (francia) - Flensburg-Handewitt (német) 31-25 (13-9)
Az állás: 1. MKB Veszprém 4 pont, 2. Montpellier 3 (86-84), 3. Ademar León 3 (85-83), 4. Flensburg-Handewitt 2
I. csoport: HSV Hamburg (német) - Portland San Antonio (spanyol) 34-23 (14-13) FC Köbenhavn (dán)-Medvegyi Csehov (orosz) 33-37 (19-18)
Az állás:
1. Hamburg 6 pont, 2. Csehov 4, 3. Portland San Antonio 2, 4. Köbenhavn 0
II. csoport: HC Zagreb (horvát)-Chambéry Savoie (francia) 30-32 (17-15) Celje (szlovén) - Rhein-Neckar Löwen (német) 28-34 (14-16)
Az állás:
1. Chambéry 6 pont, 2. Rhein-Neckar 4, 3. Zagreb 2, 4. Celje 0
IV. csoport: FC Barcelona (spanyol)-Ciudad Real (spanyol) 28-31 (13-13) GOG Svendborg (dán) - THW Kiel (német) 31-43 (13-19)
Az állás: 1. Ciudad Real 6 pont (102-78), 2. Kiel 6 (107-84), 3. Barcelona 0 (81-95), 4. GOG 0 (81-114)

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Sikertelenül próbáltak meg kirabolni egy balatonszepezdi pénzváltót péntek délután.
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
Pótlóbuszok közlekednek
Villamos gázolt el egy gyalogost Zuglóban
20 fős csapat 8 órán át dolgozott a feladaton
Falat kellett bontani a 4 mázsás kamasz kiszabadításához
Nemzeti kegyhely: milliós lopás
Ájtatosság helyett lopni ment a szentkúti kegyhelyre
Egymillió forint az értéke
Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:14 A kis Gigi nagy napja
- 0:02 Guardiola kupagyőzelemmel búcsúzott a Barcelonától
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:04 Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
- 22:51 Páncélosok jelentek meg Aleppó utcáin
- 20:34 Fassbinder és a színház
- 20:29 A pápa személyi inasa volt a kiszivárogtató
Black Ice Kft.Értékesítő
Nogea Life Kft.Extrém programozó
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 00:14
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.26 00:02
- A biblia2012.05.26 00:00
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 23:58
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 23:52
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



