Bárdosi és Felföldi is jól küzdött
Képek - A legenda teljes lett: Növényi Norbert az MMA világbajnoka
Szombat este a káposztásmegyeri ICE Center Budapestben került megrendezésre a tavaly életre hívott XLsport K-3 Horfer serleg bajnokság döntője - Növényi Norbert több rekordot is megdöntött, Felföldi és Bárdosi is remekül szerepelt!
Képekben a XLsport K-3 Horfer serleg bajnokság döntője 
A rendezvény programjában a Target kupáért zajlott MMA és K-3 superfightok is szerepet kaptak: többek között ringbe lépett Növényi Norbert, Felföldi Szabolcs és Bárdosi Sándor, előbbiek WFCA világbajnoki címmérkőzésen.
Az örök nyughatatlan Növényi Norbert jóval a rendezvény előtt kijelentette, utolsó küzdelmére készül, hogy a páratlanul hosszú, és példátlanul sikeres pályafutását egy újabb jelentős diadallal tegye még feledhetetlenebbé.
Pedig már évtizedek óta nincs mit bizonyítania az 52 esztendős legendának! Mert ne feledjük, kis hazánk egyik legsokoldalúbb sportembere 1979-ben, vagyis már 30 éve mutatkozott be világversenyen a felnőttek mezőnyében.
Az kétségetlen tény, és ezt a szombat esti küzdelem sem befolyásolhatta, hogy pályafutása legemlékezetesebb sikere az 1980-ban szerzett kötöttfogású birkózó olimpiai bajnoki cím (90kg) volt, ám Növényi később kickboxban is kipróbálta magát, ahol az 1987-es müncheni vb-n full-contact világbajnok lett.
Erre mondják, hogy nem semmi, de valljuk be őszintén, hogy az MMA-hoz tökéletes alapokkal rendelkező harcos két évvel ezelőtti sportágváltásának híre előbb általános döbbenetet keltett, ám a Sasa Mucnjak elleni győzelme után mindenki megsüvegelte a bajnokot.
Azonban mindezek ellenére kevesen gondolták, hogy a sikersztori még aranybetűs fejezettel folytatódhat. Márpedig folytatódott. Növényi Norbert (116kg) szombat este a WFCA nehézsúlyú MMA világbajnoki címéért lépett kötelek közé, ahol képzett román Tatar Marius (99,4kg) várta.
A mérkőzés eleje óvatos állóharccal kezdődött, de kicsivel később Növényi fogást talált ellenfelén, akinek nyakát a hóna alá fogva fárasztotta, miközben lábbal ment a puhítás.
A magyar sztár idővel földre vitte ellenfelét, de nem sokkal később már ismét egymással szemben álltak, ahol jelentős ütésváltás történt, mindkét oldalon komoly találatokkal.
A második menet elején újra az öklöké volt a főszerep, de ekkor Növényi egy kemény balhorgot későn reagált le, amitől egy pillanatra meg is rogyott.
Szerencsére az olimpiai bajnok gyorsan kitisztult, és egy látványos dobással földre vitte ellenfelét, ahol gyorsan kedvező pozícióba került, és sikerült is megsoroznia a védekező románt, majd nem sokkal később egy fojtással megnyerte a csatát.
Ezzel a sikerrel Növényi Norbert MMA világbajnok lett a WFCA szervezetnél. A díszes övet a világszervezet szupervisora, Csikós Gábor, és a gálát szervező Ezüstszegi József csatolta a legenda derekára!
A szorítóban többek közt a kajakos olimpiai bajnok Kammerer Zoltán is köszöntötte a legendát, miközben Gedó György és Kovács István a küzdőtér mellett ünnepelt.
Úgyszintén világbajnoki címért lépett kötelek közé a „Hegylakó” Felföldi Szabolcs, aki igencsak kemény feladatot kapott a szervezőktől, hiszen a háromszoros kempo világbajnok Christopher Gauthierot ellen szólították küzdelemre.
Tudni kell, hogy francia néhány éve a kiváló Sárközi Róbertet is nagyon gyorsan kiütötte. Nem véletlenül vettük elő Gauthierot 2005-ös budapesti fellépését, mivel a gall megint nagyon belekezdett, és horogütéssel, valamint egy térdrúgással hamar elkapta a magyar harcost.
A földön viszont Felföldi kíméletlen volt, előbb elhárította ellenfele fojtási kísérletét, majd kicsit megdolgozta ököllel, így már ő volt nyerő helyzetben, amit ki is használt: megfeszítette a franciát, aki kénytelen volt lekopogni a meccset.
Felföldi Szabolcs ezzel a győzelemmel nagy lépést tett álmai, a tengerentúli karrier megvalósítása felé. A birkózó olimpiai ezüstérmes, szumó világ- és Európa-bajnok Bárdosi Sándor rövid, de annál izgalmasabb MMA mérkőzést vívott Frank Istvánnal.
A két harcos a kezdés pillanatában összeugrott, és kemény ütésekkel kínálták meg egymást. Úgy látszott, Frank kéztechnikája jobb, mint nagynevű riválisáé, akin több ütés átszaladt, sőt, Bárdosi az egyiktől el is esett, bár azon nyomban lábon volt, és nem is látszott túlságosan megrendültnek.
Aztán Bárdosi is több horoggal betalált, amitől Frank került padlóra, ahol a „vért szagoló” ex-birkózó egy fojtással gyorsan rövidre zárta a küzdelmet. Noha a mérkőzés alig tartott egy percig, az igen tömény eszenciája volt az MMA-nak!
Az MMA sztármérkőzések előtt a tavaly életre hívott, a ketrecharc „előszobájának” tartott XLsport K-3 Horfer serleg bajnokság döntőit is megrendezték, mind a hat súlycsoportban.
Három kategóriában a versenysorozat egyik ötletgazdájának számító Sándor György tanítványai, a Pitbull-os harcosok nyertek.
A K-3 mérkőzések eredményei
Superfightok Schremsz Ákos (Dorogi Kempo Karate SE.) vs. Cyril Bravais (Kenpo France): a magyar harcos a második menetben egy karfeszítés miatt kénytelen volt lekopogni a küzdelmet.
Nagy Mátyás (Savoya Welness Kempo) vs. Stoia Ruben (Metalcomp Romania): a magyar harcos az első akciójával befejezte a meccset, karfeszítéssel, alig 30mp volt az egész küzdelem.
Döntők
-65kg
Zahari Máté (Pitbull Bp) vs. Balogh Szabolcs (Gönczi Team): kiegyenlített három menet után extra menetet rendeltek el, melyben a fáradtabbnak tűnő Zahari egy karfeszítéssel feladásra kényszeríttette ellenfelét.
-72kg
Buchinger Iván (Totalfight Team) vs. Vikker Dániel (Bács Team Kecel): némi állóharcot követően Buchinger egy karfeszítéssel megnyerte a bajnokságot.
-76kg
Géczi Dániel (HMTA Budapest) vs. Fülöp Dániel (Jász Kempo): óriási három menetet küzdött a két kiváló sportoló, ám a kiegyenlített harc után extra menet következett, melyet meglepetésre Fülöp nyerte, miután a földön lefojtotta ellenfelét.
-84kg
Polgár Ádám (Totalfight Team) vs. Imre Zsolt (Bács Team Kecel): Polgár gyorsan nyerte a meccset, háromszögfojtással.
-93 kg
Zathureczky Zsolt (Pitbull Bp) vs. Végh Attila (Totalfight Team): hullámzó három menet után jött az extra round, mely ismét kiegyenlített volt, sok földharccal. A bírók döntése értelmében Zathureczky nyerte a bajnokságot.
+93 kg
Veres Ádám (Pitbull Bp) vs. Vesztergomi József (Győr): Veres Ádám végig magabiztosan versenyzett, állva és földön is jobb volt ellenfelénél, aki a második menet utolsó percében feladta a küzdelmet.

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Napi előrejelzés 12 jegy számára
A csillagok varázslatos útmutatása segít a hétköznapok során. Mit tegyünk, ne tegyünk az adott napon, vagy éppen mire vigyázzunk munkánk, szerelmi életünk, vagy épp egészségünk területén. Napi előrejelzést olvashatnak a 12 jegy számára.
Különös, de hatékony természetgyógyász módszer
Kopogtam! Jobban leszek?
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Sikertelenül próbáltak meg kirabolni egy balatonszepezdi pénzváltót péntek délután.
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
Pótlóbuszok közlekednek
Villamos gázolt el egy gyalogost Zuglóban
20 fős csapat 8 órán át dolgozott a feladaton
Falat kellett bontani a 4 mázsás kamasz kiszabadításához
Nemzeti kegyhely: milliós lopás
Ájtatosság helyett lopni ment a szentkúti kegyhelyre
Egymillió forint az értéke
Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:14 A kis Gigi nagy napja
- 0:02 Guardiola kupagyőzelemmel búcsúzott a Barcelonától
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:04 Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
- 22:51 Páncélosok jelentek meg Aleppó utcáin
- 20:34 Fassbinder és a színház
- 20:29 A pápa személyi inasa volt a kiszivárogtató
Black Ice Kft.Értékesítő
Nogea Life Kft.Extrém programozó
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 00:14
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.26 00:02
- A biblia2012.05.26 00:00
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 23:58
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 23:52
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



