Aerobik - MK-döntő

Roik gyakorlatot búcsúztatott

A Vasas SC Folyondár utcai sportcsarnokában nagy sikerrel rendezték meg az aerobikosok Magyar Kupa-döntőjét, ahol a Világjátékok tesztversenyének ezüstérmese, Roik Zsolt is bemutatkozott.

2008.11.18 07:53ma.hu

Roik Zsolt magabiztosan nyert férfi egyéni kategóriában, így a következő első félévre már kvalifikálta magát a különböző nemzetközi versenyekre. Ezzel ismét a Vasasnál maradt a Magyar Kupa-döntő aranyérme. Riválisa, Tyeklár Ramon is szép gyakorlatot mutatott be, ez most az ezüstéremre volt elegendő, viszont trióban Tyeklár Richárddal és Székely Ferenccel nagy közönségsikert aratva az arany érmet vihették haza (20.75).

A nőknél a TFSE-s Gyetvai Renáta győzött 18.75 ponttal, a párosoknál pedig Szilvási Angéla-Tyeklár Richárddal lett első (19.25.).

Az utánpótlás is eredményes volt, az Európa-bajnoknő, Sipeki Rózsa, a Flex HD aerobikosa diadalmaskodott egyéniben, korosztályában. Mindenképp kiemelendő még a 15-17 éveseknél Lendvay Dóra, akire jövőre már nagy feladat vár, hiszen a felnőttek között versenyzik, és most már az sem titok, hogy a két tehetséges fiatal, Lendvay Dóra és Roik Zsolt párosban is próbálkoznak majd.

Dóczi Dorottya, edző, Vasas SC: „Az aerobik sportág ismét bizonyította népszerűségét. Közel 600 versenyzővel, telt ház mellett zajlott az esemény, melyben komoly szerepet kapott a rendező Vasas és a klub Folyondár utcai sportközpontjának aerobik csarnoka. „

Roik Zsolt: „Ezzel az MK-döntővel elbúcsúztattam a gyakorlatomat is, mivel jövőre új gyakim lesz. Most már nem titok, egy spanyol sokszoros világbajnok készítette a koreográfiát, amelyben a művészi hatás és a táncos elemek is nagy szerepet kapnak.”

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.