Ez már a vég...

Kerékpáros doppingbotrány: jövőre nem lesz német körverseny, visszalépnek a tévék is

Ennél már nem süllyedhet alább a kerékpársport: a sorozatos kerékpáros doppingbotrányok miatt a szervezők lemondták a jövő évi német körverseny megrendezését, és visszalép a közvetítésektől a két legnagyobb német televízió társaság is.

2008.10.16 18:10MTI/Dechert Áron, ma.hu

Várható volt, hogy az elmúlt hetekben kirobbanó doppingügyek mély válságba sodorhatják a nemzetközi kerékpársportot, de erre talán senki sem számított.

Bár, ha belegondolunk, az is megeshet, hogy ezzel még nincs vége a folyamatnak: a legborzasztóbb az lenne, ha ezek után a fiatal versenyzők úgy éreznék, hogy ebben a közegben nincs értelme folytatniuk a versenyzést. Megértenénk őket…

"Sajnáljuk, hogy ezt a döntést kellett meghoznunk, ám a sportág jelenlegi helyzetében nem lehet anyagilag sikeres viadalt lebonyolítani" - mondta Kai Rapp, a szervező cég képviselője. A jövő évi naptárban augusztus 29. és szeptember 6. között szereplő versenyt a német szövetség egy magán céggel közösen rendezte volna meg.

A napokban a német Stefan Schumacherről és az osztrák Bernard Kohlról derült ki, hogy az eritropoetin (EPO) legújabb generációjához tartozó CERA-t szedett. A szert a júliusi Tour de France-on még nem tudták kimutatni, az eljárás csak a nyár végére vált tökéletesé.

Az övékkel együtt összesen hét doppingeset volt a Touron: előttük az olasz Leonardo Piepoli és Riccardo Ricco, a spanyol Moises Duenas Nevado és Manuel Beltran, valamint a kazah Dmitrij Fofonov akadt fenn a vizsgálaton.

A sorozatos doppingbotrányok miatt az ARD és a ZDF német televízió úgy döntött, hogy kiszáll a Tour de France kerékpáros körverseny élő közvetítéséből.

A két közszolgálati csatorna bejelentése szerint a doppingbotrányok miatt erősen csökkent az értéke és a népszerűsége a franciaországi viadalnak.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.