Indul a TóPARK J24 Európa
Kontinentális vitorlásverseny a Balatonon
2008. szeptember 19. és 26. között Balatonfüreden rendezik meg a TóPARK J24 nyílt Európa Bajnokságot. A verseny megrendezéséért felelős Nemzetközi J24 Szövetség először ítélte Magyarországnak az EB rendezési jogát, ami óriási mérföldkő a sportág hazai fejlődésében és nemzetközi elismertségében.
2008.09.12 19:07ma.huA kontinentális sportversenyen közel félszáz hajó áll majd rajthoz, mintegy 200 főnyi versenyzővel a fedélzetükön, felvonultatva a vitorlás sport nemzetközi és hazai kiválóságait. A hazaiak mellett angol, német, olasz, svéd, holland és görög zászlók alatt startolnak a OneDesign osztály egységei. A Magyar J24-es Osztály meghatározó kormányosain kívül a nyolcszoros Kékszalag győztes, Litkey Farkas is indul az EB-n.
A fejlődésnek köszönhetjük a rendezési jog elnyerését
A Balatonon az egyik legdinamikusabban fejlődő nagyhajós OneDesign osztály a J24-es. Ez a szakosztály 1996-ban mindössze hat hajóval alakult meg Magyarországon, és mára már 28 hajós flottával büszkélkedik. Az elmúlt években tapasztalható, látványos hazai fejlődésnek köszönhetjük, hogy a verseny megrendezéséért felelős Nemzetközi J24 Szövetség nekünk ítélte a 2008-as EB rendezési jogát. A rendezvény házigazdái a Magyar J24 Osztályszövetség, a Balatonfüredi Yacht Club és a Magyar Vitorlás Szövetség.
„A TóPARK nagy örömmel támogatja az Európa Bajnokságot, amely reményeink szerint újra a hazai sportéletre vonja Európa figyelmét, és megerősíti a sportágban betöltött erős nemzetközi pozíciónkat.” – nyilatkozta Berta Zsolt, a TóPARK fejlesztője, a Walker and Williams Investment Group vezérigazgatója. „Jó szelet kívánunk a magyar versenyzőknek, nagyon bízunk a hazai sikerekben.” – tette hozzá.

Külföldi és hazai sztárok a fedélzeten
A nevezők közt van a 2005., 2006., és 2007. évi J24-es Európa Bajnok, az angol Chris McLaughlin kormányozta Hedgehog nevű egység is! A külföldieken kívül szinte a teljes hazai J24-es flotta is jelezte részvételi szándékát, de az EB indulói között található a nyolcszoros Kékszalag győztes, Litkey Farkas is, aki most éppen az észak-amerikai J24 Bajnokságon készül a versenyre. Itt lesz az első olyan magyar vitorlázó is, aki egy Amerika Kupa csapat tagja volt. Weörös Márti – a TóPARK hajó kormányosaként - egy lánycsapattal száll harcba a többségében férfi uralta mezőnyben.
A kétszeres J24-es magyar bajnok, a szöuli olimpikon, Székely Antal is felkészült a megmérettetésre. Olaszországból, Németországból, Angliából, Svédországból, Görögországból és Hollandiából egyaránt érkeznek csapatok a versenyre. A 12 futamos EB bajnokság érdekessége, hogy 10 hajóra kamerákat szerelnek fel, amelyek folyamatosan rögzítik a hajón történt eseményeket, továbbá több külső kamera is nyomon követi a történéseket, így a vitorlázók minden versenynap után megtekinthetik, és kielemezethetik majd a versenyeket.
Vége a lángos nosztalgiának, a mai Balaton már más
A Balaton néhány évtizeddel ezelőtt még a Nyugat- és Kelet-Európa közötti kapcsot jelentette. A hazai és kelet-európai vendégek mellett szétszakított német családok találkahelyéül is szolgált. Azóta komoly fejlődésen ment át Magyarország és főleg a Balaton, mely napjainkban ismét fénykorát éli. A magyar turisztikai szolgáltatók nagy megelégedéssel zárták az idei szezont, és örömmel konstatálták, hogy egyre nagyobb számban fordulnak meg a hazai vendégek. A szervezők nem titkolt szándéka, hogy azokon a versenyzőkön kívül, akik szokásos kihívásként ellátogatnak egy Európa Bajnokságra, idevonzzák azokat a csapatokat is, akik tagjai már régen, még a 90-es évek előtt jártak nálunk.
Ők a régi, nosztalgikus élmények mellett az elmúlt évtizedek pozitív változásait is új élményként élik majd meg. A csodálatosan megújult Balatonfüred is a rendezvény mellé állt, így a szeptember 21-i nyitó- és 26-i záróünnepség eseményei a főtéren található nagyszínpadon zajlanak majd. A szervezők nagy érdeklődésre és kimagasló, magyar sikerekre számítanak a nyolc napos kontinentális bajnokságon.
Kapcsolódó írások:

Brigitte Bardot a szamarak védőszentje lett
Levélben szólította fel Dilma Rousseff brazil elnököt Brigitte Bardot színésznő, az állatok elkötelezett védelmezője, hogy vessen véget a szamarak mészárlásának.
Radics Gigi és Szakos Andi csap össze
Világsztárral küzdenek a lányok: ma este eldől, ki lesz a 6. Megasztár
Szobrokat csinált a kötetekből egy művész
Meghökkentő képek - Nemcsak olvasta, be is fagyasztotta a könyveket
Tltakoznak a muzulmánok a nyíltsága miatt
Lady Gaga inkább nem lép fel, de műsorából nem enged!
Csak úgy repkedtek a pofonok a Mirigy-klipben
Képek - Chuck Norris kiütötte Damu Rolandot
Visszafogottabban vonultak a színésznők
Képek - Egy-egy sliccelést azért megengedtek maguknak Cannes-ban
Leállították az internetes aukciót
Lefújták a véres árverést: Reagan vérmintája kiállítási tárgy marad

A németek többsége nem akar közös euróövezeti kötvényt
A német lakosság 79 százaléka elutasítja az euróövezeti közös kötvény ötletét - mutatta ki pénteken bemutatott felmérésében a ZDF német közszolgálati televízió.
Luxemburgban viszont olcsóbb lett a villany
Kétszerte gyorsabban drágult a gáz, mint a villany az Unióban
Még nem tudni, mik a feltételei a kínai hitelnek
Helye biztosan volna az egymilliárd eurónak
Jelentett a PSZÁF
A kockázat nőtt, de a magyar pénzügyi szektor stabil
Fizessenek többet a multik
Jobbik: mentesüljenek a távközlési adó alól az emberek és a kkv-k!
2011-ben csökkent a számuk
Kevesebb a milliárdos Oroszországban
Gyengülhet a szlovák gazdaság
Fico megszorításait bírálja az MKP

Kopogtam! Jobban leszek?
Egyszerű, gyors, hatékony önkarbantartó módszer: röviden ennyit kell tudni az EFT-ről. Hazai "atyja", kiváló ismerője, gyakorlója és tanítója, Sághy András természetgyógyász, EFT terapeuta és tréner azonban ennél részletesebb felvilágosítással tud szolgálni az érdeklődőknek.
Van, amiért nem érdemes gyűrűt húzni?
Visszatartanak a plusz kilók és a kompromisszumok a házasságtól?
Nagy bajban vannak az éjszakai műszakosok?
"Babát akarok!" - A nőknek a testórájukat is figyelembe kéne venniük
Főleg a fehérbőrű, idősebb lányokat érint az IIH
A túlsúlyos gyermek vak is lehet
A lombikbébi-program növeli a kockázatot?
Meghökkentő: baba lesz, de mellrák is?
Hamarosan vége a szúrós vércukorszint-tesztnek?
Színváltós kontaktlencse segít a cukorbetegeken?
A mikró, a hűtő és a kávéautomata veszélyei
Rémálom az irodai konyhában

Fassbinder és a színház
Rainer Werner Fassbindert az egyik legnagyobb német filmesként tartják számon, színházi alkotásai viszont többnyire feledésbe merültek - ezen kíván változtatni egy pénteken Münchenben nyílt kiállítás.
A minimalizmus illik a Müpába
Fischer Ádám vezényli a Tannhäusert az idei Budapesti Wagner-napokon
Nemzeteken átívelő kulturális misszió a D-Linkkel
Bebizonyosodott: létezik lengyel-magyar slam poetry barátság is
Pedig 250 millió euróba kerül
Tovább csúszik a Staatsoper átadása
Fejezetek egy kórus próbájából
Egy csoda születése: az igazi gospel, Bolyki-köntösbe öltözve
A Universalon menti meg a világot az akcióhős
Pokoli hétvégét teremt Pierce Brosnan
Anneke van Giersbergen szereti Magyarországot
Ismét Budapesten lép fel a The Gathering egykori rocktündére

A Mogyoródi útnál ment át a villamos a gyalogoson
Súlyosan megsérült az a férfi, akit elgázolt a 3-as villamos péntek délután, a főváros XIV. kerületében, a Mogyoródi útnál.
Nem tudták megmenteni az életét
Belehalt sérüléseibe az elgázolt csornai asszony
Nincsenek sérültek
Kigyulladt egy magyar zarándokokat szállító busz Erdélyben
Végzetes baleset Izsofalvánál
Szörnyethalt a frontálisan ütköző motoros
Önnél minden rendben van?
Autóvadász razzia Fejér megyében
Lépcsőshátú limuzin
Képgaléria - itt az új Peugeot 301
A férfit a mentők kórházba szállították
Kamionnal ütközött egy szlovák motoros az M5-ösön

Benzinnel, öngyújtóval fenyegetve akarta kirabolni a szepezdi pénzváltót
Sikertelenül próbáltak meg kirabolni egy balatonszepezdi pénzváltót péntek délután.
Vigyázat, erősen sikamlós!
18+ képek - Olajtól csatakos domborulatok mindenütt
A sietség okozta az aggastyán vesztét
Korrekord gázolás: a sofőr 91, az áldozat 101 éves volt
Pótlóbuszok közlekednek
Villamos gázolt el egy gyalogost Zuglóban
20 fős csapat 8 órán át dolgozott a feladaton
Falat kellett bontani a 4 mázsás kamasz kiszabadításához
Nemzeti kegyhely: milliós lopás
Ájtatosság helyett lopni ment a szentkúti kegyhelyre
Egymillió forint az értéke
Tetten érték a fűzfői fémtolvajokat
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:14 A kis Gigi nagy napja
- 0:02 Guardiola kupagyőzelemmel búcsúzott a Barcelonától
- 0:00 Napi előrejelzés 12 jegy számára
- 23:04 Ki akartak rabolni egy balatonszepezdi pénzváltót
- 22:51 Páncélosok jelentek meg Aleppó utcáin
- 20:34 Fassbinder és a színház
- 20:29 A pápa személyi inasa volt a kiszivárogtató
Black Ice Kft.Értékesítő
Nogea Life Kft.Extrém programozó
MP Solutions Kft.További friss állások >
Szállás,utazás:
-
PONTGYŰJTŐ AKCIÓ:
Foglaljon szállást 2X olcsóbban! >> - BALATON szállás, pünkösd szállás
- 50 %-os kedvezmények, akciós hétköznapok, álomhétvégék
- Wellness szállás, Bababarát szállás, Gyógyszállodák
- Budai Gourmet, Nyár szállás, Balatoni programok, Még több belföldi program>>
- Nyerj wellness hétvégét! Programok: Szentendrei Pünkösdi Játékok
- Hotel szállás utazás
top fórum témák:
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2012.05.26 00:14
- Jogállamiság, igazságszolgáltatás, hol?2012.05.26 00:02
- A biblia2012.05.26 00:00
- 100 éve született a Fremen példaképe Kádár János2012.05.25 23:58
- Kristályéjszaka Tel-Avivban2012.05.25 23:52
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



