Brit Nagydíj - Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón

Lando Norris, a McLaren hazai versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban, így összetettben tovább csökkentette hátrányát csapattársával, a másodikként célba érő ausztrál Oscar Piastrival szemben.
A Liverpool visszavonultatja a 20-as mezt Diogo Jota tiszteletére
A 20-as szám ezentúl nemcsak egy mezszámot, hanem egy korszakot, egy játékost, és egy örök emléket jelent a Liverpool számára.
Tragédia a Himalájában: életét vesztette Klára Kolouchová, Csehország legendás hegymászója
Kolouchová élete és karrierje egyaránt azt bizonyította: a legmagasabb csúcsokat nemcsak elérni lehet - hanem példát is lehet velük mutatni.
Diogo Jota testvérével együtt vesztette életét
Diogo Jota sportolóként, családapaként és közösségformáló emberként is híressé vált, elvesztése mély nyomot hagy mind a Liverpool közösségében, mind Portugáliában.
Ezért hagyd ki inkább a banánt a smoothie-ból!
Egyetlen banán akár 84%-kal is csökkentheti a flavanolok felszívódását.
Japán Nagydíj - Verstappen rajt-cél győzelmet aratott
A vb-sorozat egy hét múlva, Bahreinben folytatódik.
Itt a jövő doppingja? A tudósok figyelmeztetnek egy új, észrevehetetlen csalási módszerre
Egy új technika, amely gyorsabbá és kitartóbbá teheti a sportolókat.
Abu-Dzabi Nagydíj - Norris rajt-cél győzelmével konstruktőri világbajnok a McLaren
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es idényzáró Abu-Dzabi Nagydíjon, ezzel csapata megnyerte az idei konstruktőri világbajnoki címet.
Szingapúri Nagydíj - Gyík zavarta meg az edzést, Norris volt a leggyorsabb
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj harmadik szabadedzésén, szombaton.
Olasz Nagydíj - Leclerc nyerte a Ferrari hazai versenyét
Charles Leclerc, a hazai közönség előtt szereplő Ferrari monacói versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat Monzában.
Belga Nagydíj - Russellt kizárták, Hamilton a győztes
Túl könnyű volt az autója, ezért utólag kizárták a győztes George Russellt, a Mercedes brit versenyzőjét, így végül csapat- és honfitársa, Lewis Hamilton nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat.
Magyar Nagydíj - Piastri karrierje első sikerét aratta a Hungaroringen
A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappennek (Red Bull) volt esélye a harmadik helyen zárni, de végül ötödikként ért célba Charles Leclerc, a Ferrrari monacói versenyzője mögött.
Magyar Nagydíj - Motoros mentő és autómentő is szolgálatban lesz a hétvégén az M3-as autópályán
Az ideiglenesen kialakított VIP-sávot csak az arra jogosultak használhatják.
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:23 Letartóztatták a kőszegi vezető ügyészt - hivatali visszaéléssel gyanúsítják
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
- 18:14 Jobbik: teljes igazságtételt a devizahitel-károsultaknak!
- 16:13 Vádat emeltek az angyalföldi emberölés ügyében
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06