EURO-2012
Varsó polgármestere kért elnézést a futballhuligánok miatt
A lengyel főváros vezetője szerdán bocsánatot kért az Európa-bajnokságra a lengyel fővárosba érkezett vendégektől a lengyel futballhuligánok előző napi erőszakos fellépése miatt.
2012.06.13 19:41MTI"Elnézést kérek, és sajnálom, hogy a huligánok miatt vendégeink úgy érezték, nincsenek biztonságban" - mondta egy sajtóértekezleten Hanna Gronkiewicz-Waltz.
A történtek miatt lengyel szurkolók is szégyenkeznek. Az internet megtelt oroszoknak címzett bocsánatkérésekkel, amelyekben elítélik a rendbontókat. Egyes bejegyzések orosz honlapokon jelentek meg.
A rendőrség közlése szerint a keddi zavargások következtében 140 ember szorult valamilyen orvosi ellátásra, köztük 19 külföldi és 10 rendőr is. A rendbontók közül összesen 184 személyt állítottak elő, köztük egy magyar állampolgárt is, akinek a kilétéről egyelőre nincsenek értesülések.
Jacek Cichocki belügyminiszter bejelentése szerint a külföldi állampolgárok ügyét gyorsított, 48 órás büntetőeljárás keretében vizsgálják ki. Az azonosított rendbontókat várhatóan öt évre kitiltják Lengyelországból, a nem EU-tagországok állampolgárait pedig az egész schengeni övezetből.
A drukkerek kedden, még a varsói Nemzeti Stadionba meghirdetett orosz-lengyel meccs előtt csaptak össze, amikor az arénába vonuló mintegy ötezer orosz szurkolót több száz lengyel futballhuligán támadta meg. Az összecsapásnak végül a rendőrség szabott gátat vízágyúval és könnygázzal. Később - már a meccs idején - a rendőrség gumilövedékeket is használt, amikor a huligánok a szurkolói zónába próbáltak behatolni.
A zavargások ügyében Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter szerdán találkozott Mihail Fedotovval, az orosz államfő mellett működő emberi jogi bizottság elnökével, aki dicsérte a lengyel rendőrség felkészültségét. A további rendbontások megelőzéséről az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) tárgyal a lengyel rendvédelmi szervekkel, mert szombaton több tízezer orosz szurkoló jelenhet meg Varsóban az Oroszország-Görögország csoportmérkőzés miatt.
Kapcsolódó írások:

Attraction: Anglia után jöhet a Las Vegas-i diadal!
Szombat óta a magyar árnyékszínház győzelmétől hangos nemcsak a hazai sajtó, de a nemzetközi lapok is, a siker azonban nem ért véget a brit Csillag születik győzelmével: Las Vegas lehet a következő állomás!
Okostelefon Akadémiára ment a műsorvezető
Képek - Lilu visszament az iskolapadba a biztonságért
Újabb mérföldkövet hagyott el a tinisztár
Csak a Twitteren 40 millióan kíváncsiak Justin Bieberre
Meghívás nélkül érkezett a sztár
John Travolta csak úgy beugrott egy ismeretlen pár esküvőjére
Antiszemita megnyilvánulás
John Galliano őszintén megbánta, hogy zsidózott - de hálás érte
Se bikini, de még csak bikinivonal sem
Miss World: vallási okok miatt intim villantás kizárva
Neil Patrick Harris újra Emmy-t vezet
"Borzalmasan menő" lett az Így jártam anyátokkal sztárja
Ado.hu
Hatékonyabbak lesznek a vagyonosodási vizsgálatok
Elemzés
Mekkora súllyal bír Kína a világgazdaságban?
Gazdagság
Egymillió német munkahelyet veszélyeztet a kínai kereskedelmi háború
Árvíz
Nem emel adót az árvíz miatt a cseh kormány
Árvíz
Leáll a Suzuki
Veszélyekre figyelmeztet
További pénzügyi liberalizációt ígér a kínai központi bank

A világ első dupla lábtranszplantáltja újra elveszítette mindkét lábát
Mivel műlábakat nem tudott használni, a Pedro Cavadas neves valenciai sebész vezette orvoscsoport 2011 júliusában a világon elsőként kettős lábtranszplantációt hajtott végre rajta, ráadásul egyetlen műtétben.
Napi horoszkóp - 2013. június 12.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Baktériumok
Százból csak öt amerikai mos rendesen kezet vécéhasználat után
Látást adhat a vakoknak
A Google Glasshoz hasonlít az új beépített szem
Nagy dózis
Esemény utáni tabletta: bármikor, bárkinek?
Árvíz
C-vitamint osztanak a nagymarosi gáton dolgozóknak
Lebuktatta a hűtlen társat a fültanú
"Ez a te férjed?" - kínos poszt a Facebookon

Kicsomagolták Schiele Fekvő női aktját - június 26-án nyit a tárlat
A Szépművészeti közönsége ötvenöt Schiele-festménnyel, akvarellel és grafikával találkozhat, mellettük pedig olyan kortársak munkáival, mint Oskar Kokoschka vagy Gustav Klimt.
Nemzetközi együttműködés
A Max Planck Társaságé az Asztúria Hercege Díj
A botrány miatt
Titkos adatgyűjtés: újra bestseller az 1984
Különleges programokkal
Országszerte vár mindenkit a Múzeumok éjszakája
Verdi
Távol-keleti turnéra utazott az Operaház
155 éve
Dankó Pistára emlékeznek Szegeden
Kitüntetés
Európai Polgár Díjat kap több magyar

Halálos ütközés - teljes útzár Székesfehérvár és Zámoly között
Halálos közlekedési baleset történt csütörtök délelőtt Fejér megyében, a 8123-as számú úton, Székesfehérvár és Zámoly között.
Útdíj
Káosz lesz: próbaidőt kérnek a fuvarozók az e-útdíj startolása előtt
Baleset a hőségben
Kamionok karamboloztak az M1-esen Győrnél - vigyenek vizet magukkal!
Halálos baleset történt Diósjenőnél
Rosszul előzte a traktort - meghalt az utasa
Félpályás forgalomkorlátozás
Traktorral ütközött a motoros - nem volt esélye a túlélésre
Rendet tesz a MÁV
500 önkéntes tisztogat a vasútállomásokon
Árvíz
Újra járhatóvá vált a Kisorosziba vezető út

Földhöz csapódott egy repülőgép Hajdúszoboszlón
Felszállás közben a földhöz csapódott egy vitorlázórepülő csütörtökön a hajdúszoboszlói repülőtéren, a gépet vezető német férfit súlyos sérülésekkel szállították kórházba. KÉPEK!
Nevet kaptak
Keresztelő volt az ázsiai oroszlánkölyköknél
Legutóbb még áradt a Moldva
Benézte a részeg: 2 centis vízbe ugrott fejest
A TEK megérkezett a helyszínre
Ki akarják lakoltatni, robbantással fenyegetőzik!
Beperelte a páciens az orvost
Nyolc hónapig álló léccel: túl jól sikerült a műtét
Leszúrta rokonát
Vitatkoztak, majd előkapta a bicskát
A gyanúsított beismerte tettét
Megöltek egy szlovák állampolgárságú férfit Magyarországon
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:59 Özönvíz után - megnyitották a Népszigetet
- 11:57 Svájc fenntartja az árfolyamküszöböt
- 11:55 Javult az euróövezeti összetett BMI júniusban
- 11:53 Nem Chuck Norris - David Rigertről sportiskolát neveznek el Iregszemcsén
- 11:31 Halálos ütközés - teljes útzár Székesfehérvár és Zámoly között
- 11:20 Érvénytelenítették a Kovászna megye zászlajáról hozott határozatot
- 11:11 A csillagokban jár a Vasember 3 Észak-Amerikában
top fórum témák:
- Valami bűzlik Csányiában!2013.06.20 11:20
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.06.20 09:26
- Tanár urak, írjatok egy töri könyvet!2013.06.20 08:16
- Az Alföldi vezette társulat szombaton tartja utolsó előadását2013.06.19 20:53
- A baloldal2013.06.19 18:01
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter



