Elveszítettek egy barátot
Annapurna expedíció - Horváth Tiborra emlékeztek társai
Főhajtással és néma felállással emlékeztek meg társai csütörtökön Horváth Tiborról, az Annapurnán elhunyt hegymászóról azon a budapesti sajtótájékoztatón, amelyen a közelmúltbeli himalájai expedícióról volt szó.
2012.05.24 17:15MTIHorváth Tibor a legrosszabb időben volt a hegy legkritikusabb részén: reggel 8-kor indult lefelé 6800 méterről, délelőtt 10-11-re el kellett volna érnie a III-as tábort, 13 órára pedig a II-es tábort - mondta el Erőss Zsolt a sajtó képviselőinek rendezett tájékoztatón. A hegyen délután már rossz idő van, de ő a hegy legkritikusabb részéről jelentkezett be 16 órakor havazásban, mellig érő hóban. Az időpont és a rossz körülmények nagyon tudják súlyosbítani a kockázatot, Tibor pedig olyan súlyos kockázatot vállalt, amelyet nem lett volna szabad. Ez nevezhető rossz döntésnek ebben a helyzetben - mutatott rá Erőss Zsolt.
Tettrekész és nagyon motivált sorozat bicsaklott meg egy sikertelen expedícióban: elveszítettek egy barátot és nem volt csúcstámadás sem - mondta el Kollár Lajos, az expedíció vezetője, hozzátéve: a sikerekhez időnként kudarcok is járulnak, ebből kell talpra állni és továbblépni.
Mint mondta, az Annapurna veszélyes hegy a lavinák, az éghajlat és az időjárás miatt, így nem is gondolták, hogy az első kísérletre sikerülhet a csúcs meghódítása. Az alaptáborba megérkezést április 15. és 20. közé tervezték az időjárási viszonyok miatt. A nagyobb és pénzesebb expedíciók - melyeknek tagjai általában serpákkal és oxigénpalackokkal másznak - helikopterrel fölrepülnek 4200 méterre és ott akklimatizálódnak. A Magyarok a világ nyolcezresein expedíció azonban magashegyi teherhordó és mászó serpák, oxigénpalack nélkül másznak, ezért tart az akklimatizáció hosszabb ideig.
A csapat vállalkozó része azért indult el, hogy legyen egy akklimatizációs magasság a III-as tábor magasságában, és ha csatlakozhatnak egy nemzetközi csapathoz, akkor a följebb jutással is próbálkozhatnak. Horváth Tibor a III-as táborból visszafordult, mert tudta, hogy beláthatatlan következménye lenne, ha Erőss Zsolttal tovább menne. Erőss Zsolt és Horváth Tibor között ugyanis jelentős volt az akklimatizációs gyorsaság különbsége és a tapasztalat - hangsúlyozta Kollár Lajos. Tibor délután 4 körül a II-es és III-as tábor közötti kuloárból jelentkezett, mely a hegy egyik legveszélyesebb szakasza. Le akart menni a kettesbe, ám többet nem kaptak róla hírt, a később lefelé jövő Erőss Zsolt a III-as táborba érkezve semmiféle nyomot nem talált és kiderült, hogy az alsó kötélrendszert elvitte egy jéglavina.
Kollár Lajos kitért a tagok közötti vitára is. Mint mondta, az expedíció lent tartózkodó tagjai megbeszélték, hogy másnap reggel Mécs László, Földes András vagy akár mindketten fölmennek Erőss Zsolt elé az I-es tábor fölé, hogy segítsenek lehozni a holmikat. Végül Földes András ment mászótársa elé. Kollár Lajos véleménye szerint az a baj, hogy az expedíció belső ügyét Földes András írásában "kiadta" Mécs Lászlót támadva, aki blogban véleményezte az ügyet. A vezető mindkettőt elítéli, mert viták máskor is voltak, de mindig sikerült a csapaton belül megoldani. Mécs László megsértődött és ott hagyta az expedíciót. A vezető kiemelte: az expedícióban a rendet vissza fogják állítani, akár létszámcsökkentéssel is.

Eurovízió: Tizedik lett ByeAlex, a pálmát a dánok vitték + KÉPEK!
Az idei Eurovízió győztese nem okozott váratlan meglepetést, a legtöbb fogadóiroda a dán Emmelie de Forestet várta az első helyre, ByeAlex 10. helyezése azonban sokakat meglepett, akárcsak a magas pontszámaink.
Eurovíziós Dalfesztivál
ByeAlex kísérői szerint a legjobb tíz közé kerülnek
ByeAlex képviseli hazánkat
Eurovíziós Dalfesztivál - indul a döntő
Utasként szenvedett sérüléseket
Mentőhelikopter vitte kórházba George Michaelt: autóbalesete volt
Rekorddöntésre készül a bűvész
Maratoni bűvészkedéssel emlékezik Lui mágus Rodolfóra
Nagy Sanyi és Kokó hiába vetett be mindent
Képek - Ha úriember, akkor Hajdu Steve a nyerő
Már csak a vállalkozói igazolványra vár
Két filmmel indítja orosz karrierjét Gerard Depardieu

Csak minden második kismama tud visszatérni korábbi munkahelyére
A gyesen, gyeden vagy egyéb gyermekgondozási szabadságon lévő nők felének van olyan munkahelye, ahová vissza tud térni dolgozni - derül ki a Tárki legfrissebb kutatásából.
Négy volt
Két órára csökkent a várakozási idő Záhonynál
Nielsen
Drágábban étkezünk - és kevesebbet
Az árvíz miatt eddig kevesebben horgásztak
Jó a halszaporulat a Tisza-tavon
Veszélyes árut szállítók is akadtak
Több mint négyezer járművet ellenőriztek - akadt egy-két kapás is
Lesodródtak az útról
Árokban landoltak a cigicsempészek
Súlyos bírságra számíthatnak
Feketemunkások ajánlkoztak be a NAV-hoz

A Fabry-szindróma - agykárosodást is okozhat
Ma Magyarországon 50 és 100 közé tehető a Fabry-kórosok száma. Sajnos, nehezen diagnosztizálható, általában fiatal fiúkban jelentkezik: fáradékonyak, nem szívesen mozognak.
Napi horoszkóp - 2013. május 19.
Napi előrejelzés 12 jegy számára
Pollenhelyzet
Erősödik a pázsitfűfélék pollenszórása
A test mestersejtje
Emberi őssejteket klónoztak - 15 év próbálkozás után
Sikeres kongresszusi pályázatok
2017: Nemzetközi Alzheimer Kongresszus hazánkban
10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Pollenhelyzet
Erősödött a pázsitfűfélék pollenszórása

Több tízezren tekintették meg a cseh koronázási ékszereket
Több mint 30 ezer ember tekintette meg a cseh koronázási ékszereket, amelyeket tíz napra állítottak ki a prágai Hradzsin legdíszesebb termében, az Ulászló teremben.
A legjobb filmterv EU-díját
Cannes - dán rendező nyerte el a MEDIA-díjat
Mario Vargas Llosa drámája
Ezeregy éjszaka Kolozsváron
A német császár utolsó lakhelye
Múzeum lesz II. Vilmos otthonából
Passiójáték
Utcaszínház Szombathelyen
Özönvíz
Cannes - kihalt teraszok, megtelt nézőterek
Kisebbségi lét
Duna menti németek - kiállítás a Néprajzi Múzeumban

Feloldották az útlezárást a 3-as főúton
Ismét járható mindkét irányban a 3-as főút Gödöllő térségében, ahol vasárnap dél körül egy motoros személyautóval ütközött, egy ember életét vesztette, és többen megsérültek.
Major Benedek érzi a kihívást
Pontszerzéssel indított a világ legfiatalabb kamionversenyzője
Túraautó-vb
Michelisz 3. helyen zárt a Salzburgringen
2. szakasz
Gemenci Nagydíj: Cador Rida diadalmaskodott
Utasa is életveszélyben
Autóval ütközött - szörnyethalt a motoros
Ütköztek Ómassán
Csak úgy motoroztak - jogosítvány, bukósisak nélkül...
Közösségi közlekedés
Menetrend a pünkösdi ünnepekre

Gránátok a Dunában!
Két gránátot talált egy fürdőző a Dunában vasárnap délután Dunakeszin, ezért lezárták a folyó érintett szakaszát a Liget utcánál 150 méter hosszan.
Ki ütött elsőnek?
Videó: csúnyán elveri egy nő a kötözködő biztonsági őrt
Május 19.
KENÓ: a nyertes számok
20. játékhét
Hatos lottó: egy páratlan, a többi mind páros
Miskolcon
Tűz ütött ki egy tízemeletes ház szemétledobójában
Öregasszonyokat rabolt ki
Árulkodott a brutális nő helyszínen maradt egyik irata - két óra alatt elfogták
Helvécia
A háza elé ért a motoros - hasba döfte egy kaszával
Kárpát Kupa: harcművészeti viadal nem csak barantásoknak

Idén június 1-jén kerül sor Miskolcon a Kárpát Kupa elnevezésű harcművészeti versenyre.
top fórum témák:
- Lelki, erkölcsi, szellemi adósságainkkal kellene szembesülnünk!2013.05.18 22:29
- Merkel: Magyarországot a jó útra kell terelni2013.05.18 13:41
- Elhallgatott kamat - devizahiteles nyert pert a bankja ellen2013.05.18 13:39
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2013.05.18 09:30
- Orbán Viktor és a Fidesz2013.05.18 07:59
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


