hirdetés

Engedély nélkül utazott haza

Tévez egymillió fontos tévedése

Brit sajtóértesülések szerint egymillió fontos pénzbüntetéssel sújtotta a Manchester City labdarúgócsapata Carlos Tévezt, a gárda argentin válogatott csatárát, aki engedély nélkül utazott hazájába.

2012.01.25 14:20MTI
hirdetés

A szigetországi médiában szerdán megjelent beszámolók szerint a klub "súlyos szabálysértéssel" indokolta a 27 esztendős támadóra kirótt szankciót. 

Az elmúlt hetekben kapott pénzbüntetésekkel és befagyasztott járandóságával együtt az argentin játékosnak több mint 9,3 millió fontról (kb. 3,3 milliárd forint) kell lemondania. 

Tévez korábban már fellebbezett a büntetések ellen, de panaszát elutasították, ugyanakkor január 30-ig újabb fellebbezést nyújthat be. A csatárra októberben a City 600 ezer fontos bírságot szabott ki, mert állítólag nem akart beállni csereként a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen. Később az angol hivatásos futballisták szervezetének nyomására az egyesület megfelezte a büntetést. 

Roberto Mancini vezetőedző ugyanakkor a közelmúltban azt mondta: azzal, hogy Tévez engedély nélkül hazatért Argentínába, minden hidat felégetett maga mögött. 

A futballistát az elmúlt hetekben a Paris Saint-Germain, valamint az AC Milan és az Internazionale környékezte meg.

4,7 milliárd forinttal segítené a mélyszegénységben élőket a KIM

A mélyszegénységben, telepeken élő családok számára kitörési lehetőséget biztosító új integrációs programot indít a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) mintegy 4,7 milliárd forintos európai uniós forrásból - jelentette be csütörtökön Budapesten Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.

Belépés és regisztráció

Belépés:

regisztráció

Regisztráció:

belépés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.