Milák az időeredmények alapján legnagyobb riválisai előtt

MTI/Kovács Tamás

Milák Kristóf egy év szünet után versenyez újra a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokságon, időeredményei alapján pedig azt lehet megállapítani, hogy hasonló formában lehet, mint legnagyobb ellenfelei.

Alonso marad az Aston Martinnál

Az Aston Martin Forma-1-es csapata bejelentette, hogy meghosszabbította a kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerződését.

Október első hétvégéjén rendezik a 17. Nemzeti Vágtát Szilvásváradon

Idén először az ifjúsági mezőnyben két csoportban indulhatnak a versenyzők.

Rali Eb - Európa és Magyarország élmenői a hétvégi Rally Hungary-n Veszprémben

Az ERC nevezési listáján 57 kettős szerepel.

Úszó ob - Milák Kristófot Szabó Szebasztián győzte le elsőként

Szabó Szebasztiánnak sikerült elsőként legyőznie Milák Kristófot a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság csütörtöki versenynapján.

Meghalt O. J. Simpson

A halálhírt az egykori sportoló családja is megerősítette.

Vivicittá - Húszezer indulót várnak

Várhatóan több mint húszezer résztvevő érkezik a jövő hétvégén 39. alkalommal sorra kerülő Telekom Vivicittá futófesztiválra, amelyről a mesterséges intelligencia segítségével készül cikk.

Úszó ob - Kapás Boglárka olimpiai szintes 200 méter pillangón

Kapás Boglárka olimpiai indulást érő idővel nyert 200 méter pillangón szerdán a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokságon.

Úszó ob - Milák Kristóf olimpiai szintes 50 méter gyorson

Milák Kristóf olimpiai indulást érő idővel nyert 50 méter gyorson szerdán a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokságon.

Úszó ob - Milák fölényesen nyert 200 méter pillangón

Milák Kristóf fő számában, 200 méter pillangón végig vezetve nyert szerdán a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokságon.

Úszó ob - Milák remekelt a 200 méter pillangó előfutamában

Milák Kristóf fő számában, 200 méter pillangón nagyszerű időt úszott az előfutamban a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság szerdai versenynapján.

A Magyar Birkózók Szövetsége visszautasítja Märtz József vádjait

Az MBSZ elnöksége az ügyben tisztázó jellegű etikai eljárást is indított.

Cristiano Ronaldo lekönyökölte az ellenfelét, majd az öklét emelte a bíró felé - videók

Kiállítása után újabb büntetés várhat a futballsztárra.

Hosszú és Milák visszatért: mindketten a legjobb idővel jutottak döntőbe az ob-n

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Japán Nagydíj - Verstappen vezérletével kettős Red Bull-siker Szuzukában

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

Érdi Mária nyerte a mallorcai világkupaversenyt

A párizsi olimpiára készülő Érdi Mária nyerte az ILCA 6 hajóosztály versenyét a vitorlázók Mallorcán rendezett világkupa-állomásán.

Újabb nyolcezres csúcs megmászására indul Varga Csaba a Himalájába

A hegymászó eddig hat 8000 méternél magasabb hegycsúcsra jutott fel.

A Mercedesnél térhet vissza Sebastian Vettel

A német pilóta 2022-ben, az Aston Martinnál fejezte be pályafutását.

Japán Nagydíj - Piastrié az eső miatt eseménytelen második szabadedzés

A gyakorlás előtt nem sokkal elkezdett esni az eső a szuzukai versenypályán, így 50 percig szinte semmi nem történt az edzésen.

Japán Nagydíj - Verstappen nyerte az első szabadedzést

A gyakorlást egy időre piros zászlóval félbe kellett szakítani, mert az amerikai Logan Sargeant (Williams) kicsúszott és összetörte az autóját.

Vb-2030 - A világ legnagyobb stadionja épül Marokkóban

Az új aréna létesítésével nem elképzelhetetlen, hogy a torna fináléját is Marokkóban rendezik majd.

Vettel a visszatérésen gondolkodik

Sebastian Vettel számára az egyik lehetőség épp a német Mercedes csapatnál alakulhat ki.

Elhunyt Müller Sándor válogatott labdarúgó

75 éves volt.

Szilágyi Áron a jövő héten vívhat ismét

Korábban combsérülést szenvedett a háromszoros olimpiai bajnok.

Szoboszlai: az a legfontosabb, hogy kapott gól nélkül nyertünk

Az első félidőben mutatott játékkal nem volt megelégedve, de úgy vélte, ez minden magyar játékosról elmondható, viszont sikerült jól reagálniuk a szünet után, és ennek is köszönhető a 2-0-s győzelem.

Rossi: szenvedős volt ez a mérkőzés

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint szenvedős volt a magyar labdarúgó-válogatott 2-0-ra megnyert barátságos mérkőzése a koszovói csapat ellen.

IFFHS: a futballtörténelem két leggyorsabb válogatott gólja született szombaton

Az osztrákok csatára, Christoph Baumgartner lett az új rekorder az által, hogy mindössze 6 másodperccel a kezdőrúgás után betalált a szlovákokkal játszott barátságos mérkőzésen.

Ausztrál Nagydíj - Sainz nyert Melbourne-ben, Verstappen kiesett

A vakbélműtétje után lábadozó Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Ausztrál Nagydíjat, melyet a címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája műszaki hiba miatt feladott.

Ausztrál Nagydíj: Sargeant nem indul, átadja autóját Albonnak

Az első tréningen Albon a falnak csapta a Williamst.

Ausztrál Nagydíj - Norris és Leclerc volt a leggyorsabb a pénteki szabadedzéseken

Az első szabadedzést húsz perccel a leintés előtt rövid időre félbe kellett szakítani a thaiföldi Alexander Albon balesete miatt.

Kisorsolták a kéziválogatott Eb-selejtezős csoportját

A csütörtöki koppenhágai sorsoláson az első kalapból húzták ki Chema Rodríguez szövetségi kapitány csapatát.

Forma-1 - Tisztázták a vádak alól az FIA elnökét

Az etikai bizottság nem találta bűnösnek a sportvezetőt.

Mérkőzés közben összeesett a pályán, mentőautóval vitték el a válogatott labdarúgót - videó

Az eset szemtanúja volt a lelátón a futballista várandós felesége is.

Rali ob - Hét év után visszatér Turán Frigyes mellé Zsiros Gábor

Hét év szünet után újra Zsiros Gábor lesz a navigátora a rali országos bajnokságban legutóbb ezüstérmes Turán Frigyesnek, a mezőny egyik legnépszerűbb versenyzőjének.

Felipe Massa beperelte a Forma-1-et, Ecclestone-t és az FIA-t

A 42 éves pilóta azt akarja elérni, hogy nyilvánítsák őt a 2008-as vb győztesének, illetve térítsék meg azt a bevételkiesést, amely meglátása szerint 64 millió fontra rúg, és amelytől azért esett el, mert 2008 után nem világbajnokként tudta folytatni pályafutását.

Szaúdi Nagydíj - Dzsiddában is folytatódott Verstappen sikersorozata

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Szaúdi Nagydíjon Dzsiddában.

Szaúdi Nagydíj - Alonsoé a legjobb köridő a második szabadedzésen

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso, az Aston Martin pilótája autózta a legjobb köridőt a Forma-1-es Szaúdi Nagydíj második csütörtöki szabadedzésén.

Forma-1: Horner vádlóját felfüggesztette a Red Bull

A Red Bull istálló csapatfőnökét a szakmai stáb egyik női tagja vádolta meg zaklatással.

Szaúdi Nagydíj - Verstappen volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője futotta meg a legjobb köridőt a Forma-1-es Szaúdi Nagydíj csütörtöki első szabadedzésén.

Forma-1: vizsgálat indult az FIA elnöke ellen

Állítólag befolyásolta a tavalyi Forma-1-es Szaúdi Nagydíj végeredményét.

Bahreini Nagydíj - A címvédő Verstappen sima sikerével kezdődött az idény

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott szombaton a Forma-1-es idénynyitó Bahreini Nagydíjon, Szahírban.

Az M4 Sport kommentátora szerint szinte biztos Verstappen címvédése

A Forma-1 történetében szinte példa nélküli módon minden istálló ugyanazokkal a pilótákkal vág neki a mostani idénynek, mint az előzőnek.

Tisztázták a vádak alól, Christian Horner marad a Red Bull csapatfőnöke

Független vizsgálat indult a brit sportvezető ellen "nem megfelelő viselkedés" miatt.

Forma-1 - Szombati versenyek és hat sprintfutam az újonc nélküli 75. idényben

A Forma-1-es Bahreini Nagydíj csütörtöki szabadedzéseivel hivatalosan is elrajtol a világbajnoki sorozat 75. szezonja.

Verstappen már hálás az édesapjának és fantasztikusnak tartja a Hungaroringet

Ma már hálás az édesapjának a szigorú, kemény nevelésért és felkészítésért a háromszoros Forma-1-es világbajnok Max Verstappen, aki a Hungaroringet fantasztikus pályának tartja.

Forma-1 - Verstappen nagy fölényben az első tesztnapon

Verstappen 142 kört tett meg a szahíri aszfaltcsíkon, ez a legtöbb a szerdai mezőnyben.

Forma-1 - Bemutatták a Ferrari idei versenyautóját

A Forma-1-es szezon jövő szerdán, a bahreini hivatalos teszttel kezdődik.

Hivatalos: Hamilton a Ferrarihoz szerződik

Lewis Hamilton az idény végén távozik a Mercedestől, és a jövő évtől a Ferrari Forma 1-es csapatánál versenyez.

Hamilton a Ferrarihoz szerződhet

A hírt egyelőre egyik csapat sem kommentálta.

Charles Leclerc szerződést hosszabbított a Ferrarival

2024 után is a csapatot erősíti majd.

Madridba költözik a Forma-1-es Spanyol Nagydíj

Félig utcai, félig épített pályán száguldanak majd a versenyzők.

Forma-1 - A Williams 2030-ig a Mercedes motorjait használja

A Forma-1-es Williams istálló 2030-ig szóló szerződést írt alá a Mercedessel, így a brit csapat addig biztosan a német gyártó motorjaival versenyez.

Abu-Dzabi Nagydíj - Verstappen rajt-cél győzelmet aratott az idényzárón

A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a szezonzáró Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjon vasárnap.

Abu-Dzabi Nagydíj - Russell nyerte az első szabadedzést

A gyakorláson több tesztpilóta is lehetőséget kapott.

Több mint 18 millió dollárért kelt el Lewis Hamilton 2013-as Mercedese

Több mint 18 millió dollárért (6,7 milliárd forintért) kelt el a hétszeres Forma-1-es világbajnok Lewis Hamilton 2013-as versenyautója.

Las Vegas-i Nagydíj - Legalább kétórás késéssel kezdődhet el a második szabadedzés

Az első gyakorlás alig tíz perc után félbeszakadt, miután Carlos Sainznak, a Ferrari spanyol versenyzőjének az autóján olyan sérüléseket okozott a meglazult aknafedél, hogy nem tudta folytatni az edzést.

Las Vegas-i Nagydíj - Leclerc nyerte a csonka szabadedzést

Egy meglazult aknafedél miatt mindössze 21 percig tartott a Forma-1-es világbajnokság Las Vegas-i Nagydíjának első szabadedzése, melyen Charles Leclerc volt a leggyorsabb.

Brazil Nagydíj - Verstappen rajt-cél győzelmet aratott Sao Paulóban

A már háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat a Sao Paulo melletti Interlagosban.

Verstappen győzött és újabb elképesztő rekordot döntött Mexikóban

16. sikerét ünnepelhette idén a Red Bull holland versenyzője.

Egyesült Államok Nagydíja - Verstappen a futamot is megnyerte

Az első körökben Norris folyamatosan növelte előnyét Leclerc-rel szemben, közben Hamilton meg tudta előzni Sainzt, akit az ötödik körben Verstappen is maga mögött hagyott.

Katari Nagydíj - Verstappen simán nyerte a villanyfényes viadalt

A sorozatban harmadik világbajnoki címét a szombati sprintfutamon megnyerő Max Verstappen rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Katari Nagydíjon, amely pályafutása 180. F1-es viadala volt.

Az Adidas névszponzorként szállhat be a Forma-1-be

Az Alpha Tauri következő névszponzora lehet a világmárka.

Japán Nagydíj - Verstappen volt a leggyorsabb a második szabadedzésen is

Az elsőhöz hasonlóan a Forma-1-es Japán Nagydíj pénteki második szabadedzésén is a címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője érte el a leggyorsabb köridőt.

Japán Nagydíj - Verstappen volt a leggyorsabb az első szabadedzésen

A címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Japán Nagydíj pénteki első szabadedzésén.

Oscar Piastrival szerződést hosszabbított a McLaren

Piastri az eddigi 15 idei futamból hatszor pontszerzőként zárt.

Elképesztő rekordot állított fel Alonso

Hatszámjegyű rekord.

Szingapúri Nagydíj - Leclerc a leggyorsabb az első szabadedzésen

A gyakorlás közben háromszor is feltűnt egy-egy varánusz a pályán, de baleset vagy egyéb komoly fennakadás emiatt nem történt.

Vettel: Verstappen mindent tökéletesen kontrollál

A holland pilóta akár már a jövő heti, Japán Nagydíjon bebiztosíthatja harmadik világbajnoki címét.

Ricciardo a szingapúri és a japán futamot is kihagyhatja

Az Alpha Tauri ausztrál versenyzője a balesetet szenvedett a Holland Nagydíjon, meg kellett műteni.

Olasz Nagydíj - Verstappen rekordot döntve nyert Monzában

A futam rajtját halasztani kellett, mert a felvezető körön Cunoda Juki (Alpha Tauri) műszaki hiba miatt félreállt, ennek nyomán nem lehetett biztonságos körülmények között megtartani a startot.

Lewis Hamilton a következő két évben is a Mercedesnél versenyez

A szerződés anyagi részleteit a csapat nem közölte.

Ricciardót megműtötték

Határozatlan ideig nem ülhet vissza a versenyautóba.

Jövőre is Hülkenberg és Magnussen vezeti a Forma-1-es Haas autóit

A mostani szezonban Hülkenberg kilenc, Magnussen pedig két pontot gyűjtött.

A Hungaroring után a Belga Nagydíjon is összetört a Red Bull trófeája - videó

Mostanában nincs szerencséjük a trófeákkal.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.